Ugrás a tartalomhoz

Visszatekintő: Budapest #3

Szóval az úgy volt, hogy két koncertet adhattunk egyazon napon Budapesten. A Corvin Sétány Akusztik Fesztivál keretében szeptember 7-én léphettünk fel a hipermodern bevásárlóközpont sétálóutcáján, ugyanis ez volt a feltétele, hogy bent maradhassunk a fesztivál döntőjében. A több mint 60 pályázatból laikusokból és szakemberekből álló zsűri választotta ki azt a 15 fellépőt, akik szeptember 3. és 14. között személyesen is bemutatkozhatott a Corvin Sétány közönsége előtt! Mi is gyorsított eljárásban felvettünk egy teljesen unplugged felvételt (Black Horse & The Cherry Tree) és egyből a döntőben találtuk magunkat.

A díj értékes volt, nemcsak a fesztivál zárórendezvényen léphetett fel a nyertes Jamie Winchester zenekara előtt, de gitárt, erősítőt és effektpedálokat is hazavihetett. A végső harc azonban nem szakmai zsűri előtt, hanem Facebook-os szavazáson dőlt el.

A legjobb 15 videofelvételére az interneten lehetett szavazni, like-olni. Mi is erre kértük ismerőseinket, olvasóinkat. A zenekarunk szerény méretéhez képest is hatalmas összefogás hatására sikerült a 3. HELYEZÉST elérnünk a szavazás során, kb. 320 szavazat megszerzésével. Az első helyezett, Kölcsey Szabolcs közel kétezer like-jával sajnos nem sikerült szoros versenyre kelnünk és a második helyezett Lyl Youth videója is ezer szavazat felett állt meg. Hiába osztottuk szét már fejben a nyereményeket, más vihette el a fődíjat. Közben azonban a fesztivál első három helyezettjének felajánlottak egy újabb fellépési lehetőséget, melyet mi szíves örömest elfogadtunk.

A szeptember 18-i hétvégén rendezték az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Hétvégét és még vagy egy tucat másik programot, amelyek miatt lezárták a teljes Andrássy utat és a Hősök Terét is (ez utóbbit a Nemzeti Vágta miatt). A 4-6 sávos út erre a hétvégére korzóvá, sétálóutcává alakult és mindenféle rendezvényeket szerveztek az ott sétálóknak. Az Opera és a Nagymező utca között a fent említett Mobilitási hét rendezvényei folytak. Az út közepén a Duna stilizált alakja volt, zöld műfüves Margit-szigettel, halakkal és apró hidakkal.

Az egyik sarkon pedig egy műanyagpalackokkal díszített un. Hajószínpad volt felállítva, ahol egész hétvégén egymást követték a fellépők. Mi vasárnap délután adhattunk rövid, alig fél órás koncertet az Akusztik Fesztivál 2. helyezett Live Your Life Youth zenekara után. (A fesztiválnyertes nem lépett fel már ezen a rendezvényen). Ez Lyl Youth zenekart tehát élőben is hallhattuk és lehet, hogy csak a legyőzöttek alsóbbrendűségi érzése miatt volt túlzott a várakozásunk, végül is csalódnunk kellett bennünk. A két gitár és egy indiai dob alkotta trió számunkra túlzottan egysíkú és monoton dalokat mutatott be, túlzottan sokáig. Sebaj, mi vidáman pakolódtunk fel a profi hangosítással és hangosítókkal felszerelkezett apró hajószínpadra.

Két rövid bemelegítő-beálló nóta után aztán a műsorunk hét dalát mutathattuk be az arra sétáló több száz (ki tudja, talán ezer) érdeklődőnek. Sokan tíz percekre is megálltak hallgatni minket. Jó volt látni, hogy járt a lábuk, tapsoltak nekünk, fényképeztek minket, vagy csak egyszerűen ránk mosolyogtak a vidám, későnyári délutánon.

Ha Budapest, akkor húrszakadás. Most is elért minket a technika ördöge, ezért sebtében módosítani kellett a programon is, amíg a húrcsere megoldódott. A kedvünket azonban ez nem szegte. Nem csak a közönségnek, de a szervezőknek is nagyon tetszett a műsorunk és már-már meghívást is kaptunk egy újabb rendezvényre, azonban amikor a szervező-hölgyben tudatosult, hogy a zenekar 250 km-t utazott a csak e fél órás fellépés miatt - enyhén szólva is - leesett az álla.

Szóval mindenki jól érezte magát. Örömmel hagytuk ott a magyar metropoliszt, hogy végre szusszanjunk egy nagyot a "nyári turné" után. A két tucatnyi koncert nem csak rutint és tapasztalatot, de új kapcsolatokat is hozott, ami által zenekarunk új koncertlehetőségeket kapott és egy új taggal is bővült...